"Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges." (Lőrinc L. László)
Iskolánkat Mirk Szilvia 7. a és Hau Márton 5. a osztályos tanulók képviselték a tavasszal megrendezett német nemzetiségi ének, vers- és prózamondó versenyek fordulóin. Duójuk a biatorbágyi megyei énekversenyen – ahol vörösvári nyelvjárásban adták elő dalaikat – arany minősítést nyert. Marci a prózamondó verseny pilisszentiváni fordulójáról tovább jutott a szigetszentmártoni megyei megmérettetésre, ahonnan az összes felső tagozatos között az előkelő 7. helyezést érte el. Szilvi a szentiváni területi versenyre önhibáján kívül késve érkezett. A zsűri mégis meghallgatta a produkcióját. Szilvit különdíjasként juttatta a megyei fordulóba, ahonnan első helyezettként tért haza. Abban a mezőnyben utasított mindenkit maga mögé, ahova csak a felsősök legjobbjai jutottak be. Innen már egyenes út vezetett a budapesti országos döntőbe, ahol a vörösvári nyelvjárásban előadott vidám történetével 10. helyezést ért el. Nagyon büszkék vagyunk Szilvire és Marcira, mert a nemzetiségi nyelv- és hagyományok ápolásával ismét dicsőséget és hírnevet szereztek iskolánknak. A májusi udvari bál közönségét is megörvendeztették egyéni és páros produkcióikkal.
Május 27-28-án került sor Fonyódligeten a szabadtéri kispályás labdarúgó-bajnokság országos döntőjére, ahová a II. korcsoportos fiúk Pest megyei bajnokokként jutottak el. A diákolimpiai döntőn 19 megye első helyezett csapatai és Budapest I. és II. helyezettjei vettek részt. Csapatunk a viadalon a 12. helyet szerezte meg. (Országosan összesen 550 csapat vett részt a küzdelmekben.) Gratulálunk a fiúknak és Márton Miklós tanár úrnak a kiváló eredményért!
Megírtuk a csapat himnuszát a Queen együttes Show must go on című számának zenéjére:
Ez a csapat nem fél senkitől, Mindenkit legyőz, mindig előre tör. A győzelem ott lebeg a szemük előtt mindenkor.
Ez a csapat soha nem adja fel, Ha labdát érez, szenvedély kapja el. A győzelem ott lebeg a szemük előtt mindenkor.
Hajrá, Vásár tér! Hajrá, Vásár tér! Yeah! A csúcsig meg sem állunk, miénk lesz a dicsőség és a győzelem. Akarjuk, úgy legyen!
Módosítás dátuma: 2011. június 02. csütörtök, 23:36
Ragyogó eredményt értek el iskolánk hegyikerékpárosai a május 14-én Bükkszentkereszten megrendezett országos diákolimpiai döntőben: csapatban a II. helyen végeztek!
A csapat tagjai voltak: Bányai Léna, Bányai Moira, Bányai Noel, Dapev Benedek, Kertész Csanád, Kertész Csenge.
Pedagógiai programunk alapelve a gyermekek szeretetén alapuló, a gyermeki jogokat tiszteletben tartó, gyermek központú pedagógia. Iskolánk a gyermeki életet élni engedő, önállóan is gondolkodó és cselekvő gyerekek iskolája.