Vörösvár idei legnagyobb fejlesztése a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola udvarfelújításának I. üteme a tanévkezdésre elkészült.
Hosszú évek után vágyakozása után végre átadhattuk a megújult iskolaudvart. Még tavaly tavasszal a gyerekek egy rajzverseny keretében mondhattak véleményt, hogy milyen legyen az udvar. Ezeket a rajzokat megküldtük a komplex intézménybővítéssel foglalkozó csapatnak, az Arterior Kft., akik beépítették a gyerekek ötleteit, vágyait a tervekbe. Többek között így lettek dombcsúszdáink.
A kivitelezéshez pályázati támogatást is nyertünk, így az intézmény lehetőségei és a szülői munkaközösség támogatása mellé jelentős külső forrást (33 millió forint) is tudtunk biztosítani.
A kivitelezés a pandémia tavaszi időszakában megkezdődött, igyekeztünk azt az időszakot is kihasználni. Az építő T-Invest Kft. több nem várt problémát is megoldott, elhárított, így az aszfaltpálya alatti megtelt emésztőgödör és a beszakadt szennyvízcsatorna felszámolása mellett az ingatlanon belül új vezetékekkel új nyomvonalon oldottuk meg a szennyvízcsatornára kötést.
Az udvarfelújítás első ütemének megvalósításakor a cél egy olyan multifunkciós sport és szabadidőudvar kialakítása volt, amely a kültéri testnevelés órák megtartása és a változatosabb testmozgás lehetővé tétele mellett a gyerekek számára vonzó, színes, örömet okozó elemekkel gazdagítja az iskolát.
Így az alsósok nagy örömére az eddigi tiltott területnek számító Kálvária utcai támfal színes napvitorlákkal fedett lelátót, gumiburkolatot és három színes dombcsúszdát kapott. Az ez előtt elterülő korábbi lekövezett részen puha, színes gumiburkolatra érkeznek a csúszó gyerekek. Így ez a terület immár igazi játszótérként működik.
A korábbi homokos (esőben sáros) részre öntött gumiburkolatot helyeztünk, amely nem csak ütéscsillapító rétegként funkcionál, hanem egyben nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy tisztább környezetben tanuljanak majd gyermekeink.
Ezen a játszóterületen az alsósok új játszóvárat kaptak a szülői munkaközösség jóvoltából. A felsősök pedig nagy örömmel vehetik birtokba a kültéri fitneszeszközökből álló parkot és a fák alatti megújult padokat, asztalokat.
Elkészült a későbbi iskolabővítéshez kapcsolódó új főbejárati nagy- és gyalogos kiskapu is. Amelyet már most a későbbi udvar- és járdaszinthez igazítva építtettünk be. A nagykapu a funkcióját a II. ütem kivitelezése után nyeri el. A kiskaput viszont azonnal használatba vettük.
A sportpálya új, simább aszfaltréteget kapott, melyre több sportág kipróbálására alkalmas színes felfestés készült. Ennek kapcsán egyszerre két kosárlabdapályán játszhatnak a gyerekek, hiszen négy új palánkot építtetünk be.
A tornaterem régi előtti támfal sajnos megcsúszott, így a víz aláfolyt és folyamatosan repesztette szét ezt az építményt. Most ezt is sikerült teljesen elbontani és újraépíteni. Ezzel egyidőben a támfalba a tornaterem ajtaja elé új lépcsőt építtettünk.
Az udvar felújítása során megoldottuk a korábbi vízelvezetési problémákat is. A Szabadság úti kiemelt „zöldsziget" alá 15 köbméteres szikkasztó készült, amely képes elnyelni az összes csapadékvizet az iskola udvaráról.
A növényültetést a nyári melegre való tekintettel őszre halasztottuk, így a két „zöldsziget", a sövénysor és a két fa beültetésére még várnunk kell egy kicsit.
Az udvar felújításának II. ütemét 2021-re tervezzük. Ebben az új nagykapu közúti rákötése, a szabadság úti járda felújítása, és az alsós beugró udvarrész felújítása szerepel.
Mindezeket iskolánk szülői összefogásának, Pilisvörösvár Német Nemzetiségi Önkormányzata fenntartásának köszönhetően Magyarország Kormányának a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül folyósított támogatásával tudtuk megvalósítani.
Köszönjük!
Iskolavezetés

Fotók: Tagschererné Wieszt Mária |