"Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni." (William Penn)
A Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola hagyományosan kétévenként rendez színjátszó fesztivált. Ebben az évben jubileumhoz érkezett a rendezvénysorozat: április 2-án tizedik alkalommal gyűltek össze Vörösváron a nemzetiségi iskolák színjátszói és az őket felkészítő némettanárok, drámapedagógusok. A jubileumi fesztiválnak az eddigieknél sokkal jobb körülményeket biztosító, megújult Művészetek Háza adott otthont. A zsűri kitüntető elismerését ezúttal egy óbudai iskola színjátszói nyerték el.
A fesztivál mintegy 300 résztvevője – szereplők, kísérő tanárok, meghívott vendégek – szinte teljesen belakta a Művészetek Házát a színháztermen és az aulán kívül számos helyiséget elfoglalva az öltözködésre és előkészületekre. Ennyi vendéget fogadni, irányítani, kiszolgálni nem kis feladat – a Vásár téri iskola összes tanára és dolgozója kivette belőle a részét. A főszervező Szontág Nándor tanár úr volt, aki számos elismerést begyűjthetett a rendezvény után a résztvevő iskoláktól: minden flottul, gördülékenyen ment, és a nézők jól szórakoztak ezen a szombat délelőttön, és ami a legfontosabb: sokat tanulhattak egymástól.
Április 2-án 10. alkalommal rendezte meg iskolánk a Német nyelvű színjátszó fesztivált, amelynek ezúttal az újjáépült Művészetek Háza adott otthont. Ezen a délelőttön 12 produkciót láthatott a közönség.
2011. március 30-án az Állami Számvevőszék ellenőrzést tartott az iskolánkban. Az ellenőrzés mindent teljes mértékben rendben talált! (0 hibapontot kaptunk!!!)
Módosítás dátuma: 2011. március 31. csütörtök, 11:45
Újabb sikert értek el Márton Miklós tanár úr focis tanítványai március 29-én a pilisszentiváni iskola új tornatermében rendezett Tavasz Kupán. A másodikosok kupagyőzelmet szereztek, az elsősök pedig a harmadik helyen végeztek. Gratulálunk!
Az Észak-Magyarországi Németek Önkormányzata által március 23-án Biatorbágyon megrendezett megyei német nyelvű ének-zene versenyen Mirk Szilvia 7. a és Hau Márton 5. a osztályos tanulók Mundart kategóriában versenyeztek. Népviseletbe öltözve két versenydalt énekeltek duóban svábul, ezzel elkápráztatták a zsűrit. Teljesítményükért ARANY MINŐSÍTÉSBEN részesültek. Köszönjük Mirkné Ziegler Margitnak és Hau Bernátnak az eredményes felkészítő munkát!
Fent nevezett tanulók április 8-án Szigetszentmártonban is versenyeznek majd a megyei német vers- és prózamondó versenyen. Sok sikert kívánunk nekik!
Kossuth-díjat kapott Földes Angéla édesapja, Földes László (Hobo). A legmagasabb állami kitüntetést a nemzeti ünnep előtt egy nappal a Parlamentben vette át Schmitt Pál köztársasági elnöktől a népszerű előadóművész.
Mint arról korábban már beszámoltunk, 2011. február 18-án 20. alkalommal adott otthont a Vásár téri iskola a Zrínyi Ilona / Gordius matematikaverseny megyei fordulójának. A rangos verseny résztvevői ezúttal is dugig megtöltötték iskolánk tantermeit: 17 iskola 437 tanulóját fogadták és versenyeztették ezen a februári péntek délutánon. A vörösvári verseny rutinos megszervezője Csorba Éva tanárnő volt. Az idei verseny megyei fordulóin összesen 8172 tanuló vett részt. A 6.-os tanulók közül 71-en jutottak be az országos döntőbe. Köztük Fetter László (Lacika), a Vásár téri iskola 6. a osztályos tanulója, aki a Pest megyei fordulón a 3. helyet szerezte meg 112 ponttal (125 pont volt a maximum).
Fetter László remek eredményt ért el a Jedlik Ányos matematikaverseny regionális fordulóján is. A maximális 42 pontból 40-et megszerezve továbbjutott a Nyíregyházán megrendezendő országos döntőbe.
A Pilis Tv tudósít iskolánk március 15-i műsoráról. A tudósítás a Pilisi Szemle e heti számában látható. (A Pilis Tv műsora nemcsak kábelről fogható, hanem Interneten keresztül is látható. Honlap: www.pilistelevizio.hu)
Jövő héten szerdától várhatóan a tejles műsort leadják. Figyeljétek a Pilis Tv honlapját!
A műsor DVD-n is kapható lesz kb. 2000 forintos áron. Az igényeket Gabi néni (Fogarasy Attiláné) gyűjti össze.
Módosítás dátuma: 2011. március 17. csütörtök, 13:03
Pedagógiai programunk alapelve a gyermekek szeretetén alapuló, a gyermeki jogokat tiszteletben tartó, gyermek központú pedagógia. Iskolánk a gyermeki életet élni engedő, önállóan is gondolkodó és cselekvő gyerekek iskolája.